Nem rég került hozzám, a Bioshock 3. része, ami amúgy számomra igazából az első Bioshocokos élmény volt.

Aki játszott már Bioshockkkal annak nem lesz újdonság viszont akinek nem annak mindenképpen ajánlom, hogy szerezze be az Infinite-t mert nálam az utóbbi évek leghangulatosabb játéka és a legjobb storyja. Igen Igen, mostmár valami megverte az AC sztorit, pedig az nagyon is a kedvencem.

A történet szerint Booker Dewitett alakítjuk akinek valamiféle adóság eltörlése miatt egy Elisabeth nevű lányt el kell hozni egy Columbia nevű városból. A sztori 1912-ben játszódik, Columbia pedig valahol a felhők felett fekszik, igen egy égi város ami csodálatosan meg lett kreálva, és első pár percben valóságos paradicsomnak tűnik, igazi karnevál hangulatba csapunk be. Azonban a plakátok alapján már sejteni, hogy egy ún. magát Prófétának hívó fazon eléggé fasiszta berendezkedéssel tartja sakkban a polgárokat. Miután kisebb perpatvar után "hamis pásztornak" kiáltanak minket, elkezdődik a hajtó vadászat irántunk majd miután végre megtaláltuk Elisabethet, indul a menekülés és a sok "miértek" felkutatása.

Ez volt a Spoiler mentes sztori. Úgy gondolom aki az újdonság élményét nem akarja elrontani az a következő jó pár bekezdést ugorja át, mert nekem spec 3X kellett végigtolni ahhoz, hogy teljesen megértsem a teljes, és egyben zseniális történetet.

SPOILER ON:

Aki ezt olvassa az valszeg végigjátszotta a játékot vagy nagyon kíváncsi a sztorira, igyekszem érthetően magyarázni, bár nem mindenhol leszek lineáris.

A mostani rész címe nem véletlenül az, hogy "Infinite = végtelen" és ez igazából csak a végén esett le, hiszen egy folyamatos hurokról szól, változó valóságokról/dimenziókról és lehetőségekről amik a végtelenségig ismétlődnek bizonyos módosításokkal. Tehát nagyon nehéz is elkezdeni a sztori valódi elejét.  Az első fél órában megérkezünk a Columbiára azzal a küldetéssel, hogy elhozzuk Bellet-t (igen nem véletlenül hasonlít a Walt Disney-es Belle-re, kiköpött copy, még ugyanazokat énekelte is) és ezzel valamiféle adósságot eltöröljünk. Columbia városába úgy léphetünk be, hogy baptista módra újjászületünk - szépen újrakeresztelnek minket - majd belépünk a városba. Miután kiderül számunkra, hogy az egész város egy fasiszta diktatúra mintapéldánya, ahol a rasszizmus nem kicsit durva és mindennek tetején egy Próféta nevű fazon áll - Comstock - aki nem más mint aki fogva tartja Elisabethet egy szobor tetején. Karneválban járkálva, egy őr meglátja a kezünkön az "A.D" feliratot ami Columbiában egyet jelent a mindenki által mumusnak tartott "hamis pásztorral" akit kerülni kell és semmiképpen sem szabad hallgatni rá. Kisebb akció és henteléssel később végre találkozunk Elisabeth-el akinek speciális (anyja) által örökölt képessége az, hogy párhuzamos dimenziókba képes kapukat nyitni és onnan tárgyakat is mozgatni. Időközben rájövünk, hogy Comstock Elisabeth apja és okkal tartja fogva, majd megismerkedünk a helyi ellenállással akik az aktuális rendszer megdöntésére igyekeznek. Egy fegyver készítőt kell megtalálnunk akit mire odaérünk sajnos holtan találunk. Itt kezdődik az első bonyodalom, hiszen Elisabeth kitalálja, hogy menjünk át egy párhuzamos dimenzióba ahol még életben van, és majd ott segíteni fog. A bonyodalmak itt kezdődnek. Érdemes figyelni, hogy Columbiába megérkezésünkor egy angol pár állandóan segít rávilágítani az igazságra elég komikus dialógusával, arra, hogy minden realitás csak nézőpont kérdése.

Azzal, hogy átléptünk a másik dimenzióba ahol elvileg az általunk keresett fegyverkereskedő még élt mindent összekuszáltunk, hiszen ebben a dimenzióban Chen Lin valóban élt, de itt a fegyverkészítéshez szükséges gépek nem voltak. Gondoltak egyet, ugorjunk még 1 dimenziót ahol talán minden a helyén lehet. Az újabb dimenzióban a helyén volt, de a fegyverkereskedő ismét halott volt és ráadásul kiderült, hogy ebben a világban mi azaz Booker egy ünnepelt mártír volt, aki segített az ellenállásnak a polgárháborúban. Slider módjára folyamatosan csak bonyolódnak a dolgok a dimenzió váltással. Bookernek még mielőtt elindult volna, folyamatosan voltak "álmai" "víziói" hogy New Yorkot léghajók bombázzák és támadják a várost, illetve, hogy ül egy szobában otthon, kopognak az ajtón hogy vigye a lányt. Ezek a viziók egyre részletesebben ugranak be a történet vége felé. Több apróságra érdemes figyelni aminek a később jelentősége van:  I. jelentősége lesz, hogy Elisabethnek a kisújjának a teteje hiányzik - okát nem tudja, kiskora óta megvan - , II. random orrvérzések amik olyanoknál jelentkeznek akiknek az alteregójuk egy párhuzamos dimenzióban meghalt.

Hentelések sorozata után, belebotlunk Elisabeth anyjában aki valamiféle szellem alakban jelenik meg (ezt őszintén még én se értettem) és sikerül kiböknie, hogy Elisabeth nem is törvényes gyerekük - tehát örökbefogadták -. Újabb hentelések után, végre sikerül Comstockkal találkozni aki Elisabethet jól leszídja, hogy hallgattál a "hamis pásztorra", és Booker felé fordulva jelzi, hogy csak kérdezzen meg minket, hogy mi lett az újjával mi tudni fogjuk. Mi szépen kinyírjuk az öreget, majd utána az orrunk megint vérezni kezd. Az utolsó Boss fight után végre jön az egész sztori magyarázata. - Elfelejttem mondani, hogy 1-2 hentelés között volt egy viziónk ahol Elisabeth diktátorként öregen figyelmeztet minket, hogy ne engedje a fiatal énjét hogy erre az útra tévedjen, védje meg - + az egyik ájulásunk után folyamatosan egy Anna nevű hölgyet emlegettünk kábulttan akiről addig azt hittük, hogy a halott feleségünk.

Legelső magyarázat az, hogy végre látjuk a viziónkat teljesen. Valahogy úgy nézki, hogy a New Yorki bérházban az egyik ajtó mögül gyerek sírás hallatszódik, bemegyünk a szobába felvesszük a kiságyból, mögöttünk megjelenik a külödönc aki vinné el a gyereket, hogy eltöröljük az adósságainkat. A gyereket oda is adjuk, majd miután utolsó pillanatban még is meggondolnánk magunkat, és a gyereket már éppen egy dimenzió kapun viszik át, rövid civakodás után miközben a kapu csukódik be, a kisgyerek kinyújtott kezének az ujjperce a kapu záródásakor szépen lenyisszantódik. Tehát bummm. Elisabeth a lányunk. Majd Elisabeth tart nekünk egy kiselőadást a lehetséges alternatív jövőkről és választási lehetőségekről, hogy több millió dimenzió van, és minden választás egy újat hoz létre, és ő az összes lehetőséget látta. Attól, hogy az öreg Comstockot ebben a valóságban kinyírta, a többiben igenis él, ezzel nem old meg semmit. Booker a válaszokat keresi, miközben csak jobban belebonyolódik és ismét a történet legelejéhez érkezünk ahol hajóval haladunk a világítótorony felé. A toronyba újrabelépve megint egy baptista újrakeresztelkedésben találjuk magunkat, ahol elmondásunk szerint jó 20 évvel ezelőtt jártunk már, és nem érti, hogy miért ez jelenik meg neki. A metódika megint ugyanaz, engedjük magunkat "megtisztítani", hogy egy új ember lehessünk, eltöröljük az eddigi bűnöket és újjá szülessünk. Majd megjelenik a felismerés - Shutter Island módra - hogy az öreg Comstock az tulajdonképpen mi vagyunk, az A.D  a kezünkön az a lányunk Anna Dewitt monorgja és azért kiáltjuk ki "hamis pásztornak", hogy ha fiatal énünk ismét felkeresi őt, hogy kiszabadítsa a fogásunkból - akit azért tartunk fogságban mert túl veszélyes dolgokra képes, és megöljük a szeretettünkkel - akkor védve legyen.  Kb. ennyi derült ki, hogy mind végig mi voltunk a jó és gonosz is, és bizonyos állandó dolgok mellett valami apró változásokkal örökké újra és újra le fog játszódni - ahogy mondták, hogy állandók, változók -.  Inception módra a credit lista után a New Yorki lakásunkban ébredünk fel, mintha egészet álmodtuk volna, de mikor meg akarjuk nézni a gyerekszobát már jön fade out.

SPOILER OFF


A történeten kivül a játék legjobb pontja természetesen a grafika és a városnak a részletes kidolgozása. Érdemes az elején járkálni, nézelődni, hallgatni az embereket párbeszédeit, elolvasni a plakátokat megnézni a rövid filmeket a városról, hiszen még többet megtudunk róla - meg persze a történetről is -. A játék félig meddig sandbox, de ha netán eltévedünk egy nyíl mindig mutatja, hogy merre kell haladni ha megnyomunk egy gombot. Az akció jelenetek nagyon izgalmasak főleg, hogy rengeteg fegyver és varázslat áll a rendelkezésünkre - amiből én igazából valamiért csak a "possession"-t használtam, a többinek nem láttam értelmét. De lehet, hogy én vagyok a béna, mindenestre a varázslatok is nagyon látványosak, a fegyverekből érdemes az RPG-t megtartani mert vannak olyan ellenfelek amit azzal lehet a legjobban elintézni a vége fele. Az ismétlődő ellenségek és metodika kicsit nekem monoton volt a vége fele, mert alig vártam már, hogy kiderüljön vmi a sztoriból. 

A játék viszonylag könnyű, ha meghallunk mindig több életerőt és lőszert kapunk - hiába fogyott el az a halálunk előtti pillanatkor. Elisabeth nem csak dísznek van ott, időként mindig dobál nekünk harc közben lőszert vagy mannát ami nagyon hangulatos tud lenni, olyakor eléggé zavaró ha pont célzás közben dob valamit ami amúgy meg pont kellene és nem akarnám nem elfogadni. Ezenkivül random még tud ez az teleportálni ami szövetségesünk lehet az adott harcokban.

Akit érdekel a sztori spoileresen azt fent leírtam, spoiler mentesen többet nem írnék, egyszerűen játszani kell a játékkal mert minden idők legjobb storyja ami a mai napig foglalkoztat. Van benne szó időutazásról, párhuzamos dimenziókról, vallásról, rasszizmusról, szülői szeretettről, a választás illuziójáról és nagyon sok metafizikai kérdésről.

Végezetül annyit írnék, hogy miután többször is kijátszottam ezt a részt, belenéztem az első részben ami közel nem kötött le enniyre és nem fogott meg. Félbe is hagytam egy picit, nekem a sötét víz alatti helyszínek nagyon nyomasztóak voltak, Columbia azért jóval szebb. Érdemes végig vinnem vagy nem?

Értékelés: 10/20

Gondolkoztam melyik sorozattal kezdjem, de mivel ez a legfrissebb élményem így erről tudok a legkönyebben írni. Előjáróban leszögezem, hogy tudom, hogy a Walking Dead egy képregény adaptáció, de absz. nem olvastam így abból építkezem amit a sorozatban láttam.

Most ért a 3. évad végére a sorozat, szerintem még jó pár évad várható próbálok erről az első 3ról spoiler mentesen beszélni.

Az alap koncepció a mostani mainstream "zombi apokalipszis" téma köré csoportosul, az első évad első rész után erősen 28 héttel később c. mozi film jutt eszünkbe. Helyi rendőr kómába esik még a világvége előtt, viszont mire felébred a kómából kész zombi világvége várja, családjától elszakad meg kell keresni, elkezdődik a harc a túlélésért. 

Nem rajongok a zombis filmekért, azonban ennek a sorozatnak egy olyan hangulata és olyan realitása van amit kevés más sorozatban és filmben mertek bevállalni. A sorozat szépségét az adja, hogy 3 évadon keresztül az adott karaktereknek tökéletesen lépésről lépésre bemutatta a fejlődését kinek pozitív kinek negatív irányba, a túlélés pszhilógiáját tökéletesen figyelembevéve. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legrealisztikusabb sorozat ami mostanában készült. 90% minden úgy történik ahogy ez a való életünkben is kb. történne. A készítők kínosan ügyelnek arra, hogy semmelyik szereplő se érezze biztonságban magát, bármelyik pillanatban bármelyik részben akár a közönség legszimpatikusabb karakterét is kinyírhatják. Tették is ezt jó párszor, olyan karaktereket is sikerült váratlanul bedarálni akire aztán jó érzésből se számított volna senki  SPOILER ON (pl. a 2. évadban egy eltűnt kislányt keresnek x részen keresztül, mindenki azt várná, hogy happy end lesz, egy 6 éves kislányt úgyse nyírnak ki, és de.. kinyírták és pont ez az adja a drámai légkörét a sorozatnak) SPOILER OFF

A karakterek között találunk sok mindenkit, szimpatikusat, semlegeset, idegesítőt. Teljesen random módra szedik ki őket a sorozatból, ha nem szedik ki akkor a karakter fejlődésük tuti kimozdítja őket az előző részek medréből, ez nekem nagyon tetszett. A drámaiság végig ott van, ami tökéletes feszültséget adott mind a 3 évadnak.

Az első évad igazából egy bemelegítés, kb 1 évad kell arra, hogy a szereplők és mi is rájöjjünk arra, hogy mi is történik, és hogy innen nagyon nincsen happy end vagy ki út. A menekülést A pontból B pontba mindig félbe szakítja valami váratlan esemény ami miatt módosulnak a tervek, a karakterek között valami balhé minidg van a nagy feszültség és drámai helyzet miatt. A hangulat viszi el, mintsem az izgalom.

A második évad azért már tartogat izgalmakat, a szereplők kezdenek beletörődni és hozzászokni sorsukba, a Walkerek azaz a mászkáló zombik azonban még mindig megkeserítik az életüket és átírják a számításaikat. Drámában és fordulatokban ez az év is bővelkedik, nem egy rész volt amikor olyan cliffhanger volt, hogy percekig anyáztam, hogy milyen durva fordulat volt.

A harmadik évadban már szereplőink kellően megedződtek, és érte őket annyi tragédia és csapás, hogy nem borulnak ki minden egyes halál eseten és a zombikat is olyan rutinnal vadásszák le, mintha otthoni háziasszony a legyeket csapná le a konyhában. A túlélés rutinját a csapat minden tag megtanulta, így ha már a zombik annyira nem nehezítik a mostani életüket akkor a készítők behoznak egy új tényezőt: az embert. Ha már a zombival való harc nem olyan izgalmas akkor a csoportok közötti harc a túlélésért és az erőforrásokért már az lesz. Sikerült egy nagyon jó gonosz karaktert is ebben az évadban hozni ami kitűnő "fő ellenség" lesz minimum még másfél évadon keresztül. A legnagyobb fenyegetést itt bizony már az emberek jelentik a túlélőinkre és nem az összevissza hörgő és járkáló zombik. Az évad továbbra is nagyon a realitás talaján marad, 1-2 hülyeséget leszámítva egy tökéletes évad lett ez is.

A sorozat igazi 'túlélő-zombi-apokalipszis" szimuláció, rengeteg izgalommal. Mindenkinek ajánlom!

A legközelebbi filmes topicba tuti a Batman szériákról fogok írni, mert elég nagy Batman fan vagyok. Főleg a Nolan reboot óta, bár gyerekkoromba a régi Schumacheres / Burtonos részekért is oda voltam. Azonban mivel játék topic van, most a Batman - Arkham City c. játékát vettem célkeresztbe, ugyanis elég nagy késéssel csak mostanában kezdtem el játszani vele xboxon.

Szedjük is szét:

Játék stílusa akció TPS / sandbox:

Sandbox és TPS révén ha nem baj a számomra két etalon játékhoz fogom hasonlítani, az AC és a GTA sorozatokhoz. Az AC sorozathoz hasonlóan iszonyatosan jól el lett találva az egész város hangulata és a tervezése. Tökéletesen illeszkedik a játék hangulatához, fantasztikusan néz ki és elég nagy a bejárható terület. Talán ami engem picit zavart - bár elvileg ezt nem nevezném hibának - hogy a Batman hangulat révén az egész pálya és játék is nagyon sötét, depis és komor, mondjuk egy Batman univerzumot nem is tudok másképpen elképzelni. Talán annyi mindent nem lehet csinálni a városban mint egy GTA-ban de a város hangulata van olyan mint egy AC-s Frienze.

Story:

A story nem fog meg annyira mint amennyire az AC vagy más játékok sztorija megfogna,  de nem mondanám semmiképpen rossznak, eléggé pörgős és fordulatokban gazdag. Külön tetszik, hogy a Batman univerzumból az összes megismert karaktert valamilyen útón módon belevitték a storyba. Nagyon jók az átvezető animációk és a voice acting is hibátlan

Játék menet:

A játék menet izgalmasra és nagyon addiktívra sikeredett. Mászkálhatunk a városban oda és ahova éppen a fő story megkívánja. Nagyon jól sikerült eltalálni a küldetések hangulatát és nehézségét. Batman révén rengeteg high tech kütyü lesz a segítségünkre amit igen is nagyon sok szituációban használunk kell, hogy sikeresen teljesítsük a harcot vagy az adott küldetést. Bizonyos részekben, hogy tovább jusson sokszor negyed órát is gondolkoztam, hogy éppen milyen biztonsági rendszert kell meghackelni vagy milyen úton módon jussak tovább egy akadályon. Segítségünkre van egy ún. "detective mód" az AC-ben megismert "eagle eye"-hoz hasonlóan egy nagyon high tech hud-on láthatjuk az aktív tereptárgyakat, a falak mögött az ellenségeket és, hogy azoknak milyen fegyverzetük és lelki állapotuk (igen igen, számít ,hogy milyen). De ennek a "nézetnek" a segítségével elemezhetünk bizonyítékokat a bűnügyi helyszíneken vagy kereshetünk nyomokat ahhoz, hogy tovább haladhassunk. A játék egyik leghangulatosabb része. Nem csak bizonyos tovább jutásoknál kell sokat agyalgatni hanem az ellenfelek módszeres likvidálásánál is kell sokszor egy egy jó haditerv, hiszen gyakran botlunk olyan szituációkba ahol elég nagy fegyveres túlerővel rendelkezik az adott "csoport" és ott bizony még a baráti harcrendszer ellenére is könnyen ott hagyjuk a fogunkat. Tehát a kamikáze - rambo módszer nem sokszor működik, igen is sokszor ki kell figyelnünk azokat a menekülési pontokat ahova egy egy füst bomba ledobása után visszavonulunk, hogy később lesből tudjunk támadni. A lesből támadás szintén nagyon hangulatos, és ha sikerül észrevétlenül egyenként levadászni az adott banda tagjait, akkor bizony eléggé rémültek és idegesek lesznek amivel szintén taktika előnyünk lesz. Külön pozitív pont, hogy a "boss" harcoknál a fő ellenségek elég könnyen alkalmazkodnak a taktikánkhoz így nincs olyan, hogy van egy bevált mozdulat sor amivel pikk pakk el lehet intézni őket. Az AI zseniális. A fő küldetés végig izgalmas, és az AC-vel ellentétben a mellékküldetések is nagyon jók, nem monotonok érdemes őket megcsinálni és nem csak az achievmentek miatt. Egyedül a gyűjtögetős dolgokat nem csináltam meg, azt az AC-ben se csináltam soha.

Irányítás:

AC-hez hasonló, 2-3 gombot nyomogatva tudjuk ellenfeleinket likvidálni és esetenként feltűnik 1-1 QTE esemény ami annyit takar, hogy megfelelő időben megfelelő gombot kell lenyomni. Azonban mint írtam, ha túlerő van mindenképpen rá vagyunk szorulva a fedezékbe vonulásba / lopakodásra vagy valamilyen szuper kütyüinikre. Van batrang (dobócsillag féleség) ebből van irányítható fajta amit kilassítva mi irányíthatunk (ezzel is rengeteg lehet taktikázni), füst bomba, nyílpuska szerűség és rengeteg high tech cucc még ami a tovább jutásunkat segíti. Nekem tetszett ez az irányítás.

Zene:

Tipikus Batman hangulat, a Hans Zimmer féle Dark Knight OST lett nagyon jól lemásolva.

Grafika:

Hibátlan, nem tudok rá rosszat mondani. A sötét pályák kicsit zavartak, de hát a Batman hangulat az ilyen.

Negatív:

A játék néha bizonyos szituációkban lehetne szájbarágósabb, vagy egy kijáratot mindig mutathatna. Sokszor órákat kavarogtam mert nem volt teljesen 100%, hogy éppen merre kell mennem, vagy mit kell csinálnom. De lehet, hogy ez az én lámaságom.

Verdict:

Ha storyja jobban megfogott volna ez lenne minden idők legnagyobb favoritja nálam, azonban az AC ebben erősebb volt és jobban beszippantott így csak a 2. mostani kedvencem lett.

Ha már az előző postban megígértem, hogy a film rovatban a Batmant vesézem ki akkor bele is vágok a közepébe.

Ugyan tudom, hogy a Batman filmek története nem a 89-es első Batman filmmel indult, és létezik erre egy enyhén vicces Puzsér kritikai is a Youtube-on, hogy a Nolanes trilógia milyen vicc de én a Batman filmek időszámítását igenis a Tim Burtonos szériától számítom.

Számomra az első Batmenes élmény a 89-es Tim Burtonos "debütáló" film volt. Több dolog miatt is kult. filmnek tekintem. Egyrészt hibátlanul festi fel a Batman univerzumot és a mai napig megállja a film a helyét. Kim B.-t leszámítva az összes színész alakítása számomra hibátlan, Michael Keaton szerintem még mindig jobb Bruce Wayne mint mondjuk Val Kilmer, George Clooney vagy Christian Bale. A film gerince itt is mindenképpen a Joker karakter volt, ami talán Jack Nicholson egyik legemlékezetesebb alakítása. Rengeteg cikk és video foglalkozik azzal, hogy a Nicholson vagy a Ledger Jokere volt a jobb, szerintem pont a Joker karakter különbségén lehet a 2 széria között tökéletesen megtalálni a különbséget, mind 2 karakter zseniális volt azonban a Nicholson féle Joker és ezáltal az a széria is nagyon jól lavírozott az őrült vicces már már groteszk pszihopata határán (egyik pillanatban humor herold másik pillanatban hidegvérű gyilkos) míg a Heath Ledger féle joker a pszihopata és önjelölt szociálpszihológus között ingázott. Tehát az első Batman filmek semmiképpen sem vették túl komolyan magukat, ez a képregény színvilágon és hangulaton nagyon jól látszott.

A 2. részt (Batman visszatér) szintén még a Burton jegyzi de számomra az valamiért egy halvány folt, hiába Danny Devito vagy Michelle P. Bruce Wayne még mindig Michael Keaton, és a hangulat is ugyanaz.

A 3. rész a Batman Forever ugyan már nem Burton munkássága (J. Schuemacher) de a képregényes komolytalan hangulat még minidg megmaradt (túlzottan is). Én anno a betét dala miatt csíptem ( Seal - Kiss from the rose), de számos hibája mellett szerintem nem volt rossz rész, habár enyhén komolytalan volt Jim Carrey és a borzasztóan rossz Val Kilmer miatt. Rébusz azaz Jim Carrey mellett feltünt Két arc is Tommy Lee Jones, de megjelenik  Robin is. Ha jól emlékszem a Bruce Wayne női kiszemeltje itt Nicole Kidman, szóval a cast tele volt nagy nevekkel. Sosem tudtam itt már komolyan venni a Batman univerzumot, inkább gyerekeknek és fiataloknak készülhetett mint felnőtteknek.

Na a 4. rész számomra írtó gáz volt, szegény Arnold svájcinéger alakítása borzalmas volt, George Clonney Bruce Wayne-je meg még annál is gázabb volt, ezt már csak tetőzni tudta, hogy megjelent a film végén Robin mellett a Bat Girl is :D Jobb is, hogy itt abba hagyták a Batman szériát

8 évet kellett várni, hogy Christopher Nolan rebootolja a szériát. A Batman Begins számomra mindenidők egyik legunalmasabb Batman filmje volt, de emberünk látszik, hogy nagyon komolyan vette az univerzumot ugyanis egy nagyon komoly origin sztorira sikeredett az új trilógia első része. A film első fele konktrétan arról szól, hogy szép karakterfejlődésen bemutatja, hogyan lesz Bruce Wayne-ből Batman. Bizonyos alapokat és tényeket meghagy az eredeti szériából, néhány helyen beleszínez. Kicsit túlságosan is vontatott és unalmas a Batman Begins, de azt mindenképpen meg kell hagyni, hogy itt semmi humornak nincs helye, ízig vérig komolyan veszi magát a film és már már látszik, hogy milyen epikus történet kerekedik. Christian Bale szerintem nagyon jó Bruce Wayne, és Alfred karaktere is hibátlan Michael Keane szerepében. Megjelenik egy új karakter is Lucius Fox (Morgan Freeman) személyében aki Bruce technikai mecénása lesz. A film komorsága és komolysága mellett elég nagy hangsúlyt fektett a kriminál és a szociálpszihológiára, és egyéb morális kérdésekre. Az viszont biztos, hogy a legjelentékelenebb "gonosz" ebben a szériában van, Madárijesztő számomra semmilyen volt. Ha nem tudtam volna, hogy trilógiára tervezik a részt nem nagyon néztem volna el a ezt a nyögvenyelős részt.

A 2. rész a Dark Knight számomra több dolog miatt is az egyik legjobb film valaha. Megtartva az előző részben is nagyon jó elemeket sikerült egy eléggé grandiózus sztoryt és cselekmény sorozatot kreálni a vászonra. Joker (R.I.P Heath Ledger) legendás karaktere külön emlékezetessé teszi a filmet. Hiába a legjobb gonosz mindig is a Joker volt, és már csak  Joker dialógusok is teljesen elviszik a filmet. Elfelejtettem említeni, hogy a zenéért mind 3 részben Hans Zimmer felelős ami külön emeli a produkció profizmusát. Zseniálisan mutat rá Joker a rendszer, az emberek és a bünőzök gyengeségeire a filmben és nagyon örültem, hogy visszahozták Harvey Dentet - Két arc akit már az első trilógiában is annyit említettek (a 3. részben szerepelt is). Dentnek sikerült egy mini origin sztorit is rebootolni a Dark Knightban.

A 3. egyben záró rész tökéletes befejezése a Nolan trilógiának, és egyértelműen látszik, hogy erre a részre építettéték az előző két részt. Bruce Wayne karakter fejlődése továbbra se áll meg, és egy méltó ellenfelet hoznak neki vissza Bane személyében akinek sikerül rámutatni a gyengeségeire. Bane is viszi a szoc. pszihológus szerepét, és habár a maszkján és hangján kivül nem túl karakteres fő boss, mindenképpen nyomot hagy a nézőben. Egy Matrix Revolutionhöz hasonlóan itt is előnnek minden puskaport, ami egy nagyon epikus és magasztos befejezéshez szükséges. Batman "bukását" és "felemelkedését" már már irodalmi nagyságokba emelik. Külön piros pont Anna Hateweynak, nagyon jó macskanő volt és külön piros pont Jim Gordon karakterének (Gary Oldman), hogy ebben a részben is zseniális volt, talán a legjobb Gordon karakter. A hosszú rész ellenére is izgalmas és nagyon fordulatos rész volt, egyértelműen kiderült, hogy Nolan és bandája egy zseni.  + egy mini origin story itt is volt, Robin születését és karakter fejlődését teljesen végignézhettük.

Végezetül egy kis összegzés:

Legjobb rész:

Dark Knight (2.) és a legeleső Batman film

Legjobb Bruce Wayne:

Michael Keaton

Legjobb Joker:

J. Nicholson és H. Ledger holtversenyben

Legjobb Alfréd:

Michael Cane

Legjobb Gordon felügyelő:

Gary Oldman

Legjobb Macskanő:

Anne H.

Legjobb Két arc:

Tommy L. Jones

Senki nem gondolta volna, hogy enniyre megtudja változtatni az emberek viselkedését egy internetes web oldal, ahova már már mindenki feltölti az egész életét. Számos előnye van a Facebooknak, elérhetjük nem rég látott ismerősünket, rokonunkat, osztálytársunkat, olyanokkal tarthatjuk rendszeresen a kapcsolatot akivel amúgy nem nagyon beszélnénk, sok telefonszámlát spórolhatunk és sok hasonló érdeklődésű emberrel megismerkedhetünk mint mi. Azonban véleményem szerint a pozitív dologok itt véget is értek.

A Facebook sikere (szerintem) egy olyan emberi tulajdonságra épít ami mindannyiunkban benne van, ez pedig a kíváncsiság. Vajon mit csinálhat Rozika a szomszédban? Pistike hol volt nyaralni? Jolán kivel jött össze tegnap? Mennyit kereshet a fotók alapján Károly? Sárika kivel szakított tegnap és mennyire néz ki kövérnek bikiniben a fotón? stb. stb. 

Azért vesznek fel az emberek rengeteg olyan személyt ismerősönek mert kíváncsiak, hogy mi történik a másikkal és ezt anélkül akarják megtudni, hogy egyátalán szóba állnának egymással. Ezért van az, hogy néha olyan megy el melletted a munkahelyen köszönés nélkül aki amúgy bőszen felvett nem rég ismerősnek. Az oldal addikciója abban rejlik, hogy minél több ismerősöd van annál nagyobb a valószínűsége, hogy minden egyes refreshnél valakivel biztos történik valami új dolog, így egyszerűen ott tart az oldalon (most arról nem beszélünk, hogy valakivel egésznap beszélgetsz a chaten, ez régen is meg volt más rendszereken, de talán egy picit kitérek még rá). Egy 0-24 frissülő pletyka-búlvár újság lesz az ismerőseinkről és a sztárokról, ismert személyiségekről akiknek az oldalait lájkoltuk, hiszen ők is mindent bevetnek, hogy like-okat gyűjtsenek.

Az egész rendszer rákfenéje az előző sorokban leírt tényből indul ki, ugyanis mivel mindenki tudja, hogy az ismerősei figyelik, arra törekszenek, hogy a lehető legjobb oldalukat mutatják meg magukból és ha kell az eget is lehazudják és leszínészkedik csak azért, hogy az ismerősei megvessznek az irigységtől - aki nyílvánosan, panaszkodik, siránkozik és jajgat a facebookon az a való világban még nagyobb loser mint virtuálisan -

Szóval mivel mindenki bizonyítani akarja, hogy ő milyen vicces, milyen fasza, milyen alfa hím, milyen jó élete van ezért minden eszközt bevetnek arra, hogy ezt prezentálni tudják a nagy világnak. Lefotózzák minden egyes mozdulatokat, mit vásároltak, milyen ruhát vettek fel,mit és hol ettek,mire költik a pénzüket,  hol nyaraltak, milyen kocka hasuk van, milyen jól néznek ki bikiniben a tükörben stb egy szóval mindent ami alapján le lehet mérni, hogy milyen minőségű és mennyibe kerül az ember mindennap élete.  Egy virtuális népszerűségi harcot vív szinte minden aktív Facebookozo, harcolnak a like-okért ami valójában egy forintot nem ér a való életben. Erre van is egy kifejezés "like kurva - attention whore". Persze nem mindenkinek a like vadászás a célja, valakinek szimplán az, hogy villogjon a haverok, rokonok előtt, hogy neki bizony jó élete van és az annyira tökéletes, hogy az matematikai csoda.

És ebből következik a megállapításom, hogy rendszeres Facebookozás bizony irigy,elkeseredett, szomorú és elégedetlen embereket szül, folytonos bizonyítási vágyat és kisebbségi komplexust. Mindent összegezve, sok facebookozás, az átlag emberek nagy részénél inkább negatív élményeket szül mintsem pozitívakat. Még ha tudjuk, hogy mindenki csak becsapaja a másikat akkor is rossz érzést kelt bennünk az a gondolat, hogy milyen jól megy már a másiknak és nekem mennyire rossz. Nem túl sok pozitív érzést soroltam fel.

Másik dolog ami a Facebookon tartja az embereket és még szabadulni se engedi az előbbi negatív érzésektől az embert az a közösségi tudat, és a valakikhez való tartozási vágy. Senki sem akar egyedül lenni, mindenki akar valahova tartozni így az emberek többsége azt csinálja ami másoknál is menő. Ergo megoszt minden szart ami éppen menő, néz minden fost ami éppen menő, hallgat mindent ami éppen menő, csak hogy nehogy véletlenül ki legyen zárva abból a közöséggből. És ha az adott baráti társaságban mindenki kiposztolja, hogy pl. milyen telefonja van akkor neki is kell, és bizony ő úgy lesz a többinél jobb és menő a társaságban ha drágább telefont veszi meg, és így tovább és így tovább.

Az alábbi kis elemezésem alapján azt kell, hogy mondjam, hogy a FB igenis is árt az emberek lelkének és önbecsülésének a sok negatív személyiség és közösség romboló tényezőn kivül kevés pozitív érvet tudok felhozni a közösségi oldal mellett. Talán még is jobb volt minden amikor nem ennyire képmutató világban éltünk.

Vasárnap azaz március 24.-én ért véget a Swedish House Mafia last tour utolsó állomása, az Ultra Music festivalon Miamiban (Winter Music Conference). A srácok egyértelműen történelmet írtak az EDM történetében még ha az igazi történelmet igazából a francia David Guetta írta, hiszen ő volt az első aki hidat épített az európai és az amerikai dance kultúra között.

A svéd trió története habár 4-5 éve kezdődött mint SHM, valójában már mind a 3-man 2000 óta aktívan dolgoztak külön külön. A trióban a koponya, az echte svéd Axwell aki a többi sráccal ellentétben már komoly "solo" karriert tudhat maga mögött. Sebastian Ingrosso és Steve Angello igazából (Ingrosso olasz, Angello görög származású svéd) mindig is C kategóriás előadóként számított az SHM előtt - ha Axwellhez viszonítjuk őket -. Az eredeti felállásban benne volt elvileg Eric Prydz sőt Laidback Luke is valamilyen szinten említve volt, de ők akármilyen okok miatt külön váltak. Kb 2008 tájékán, szintén pont egy WMC-s fellépésen alakullt meg a SHM formáció és az első közös fellépésük + első közös zene (One).

Legtöbb háttér információk szerint, a srácok egy elég nagy volumenű amerikai managementhez kerültek, ami minden egyes költséges és grandiózus ötletnek melegágya volt. Nem hiába, hogy 2008-tól a sokak által úgy utált SHM egy igazi előre kigondolt marketing és üzleti vállalkozás volt. Amerikai hátszélel, európai svéd múlttal (a svédek a pop-dance zenében mindig otthon voltak) olyan rendezvényeket és marketing trükköket alkalmaztak amit még rajtuk kivül senki más.

Olyan helyszíneken léptek fel, ahol DJ-knek saját "rendezvényt" még eddig soha nem sikerült (Madison Square Garden, Sidney Opera stb) olyan hype volt körülöttük mint egy igazi rocksztároknak. A rock sztár image jó példa is, 10.000 fő alatt semmilyen buli vagy rendezvény meghívást nem vállaltak, szinte biztosra mentek. A slágereiket a legjobb szöveg írókkal és zenészekkel iratták (John Martin és Michael Zitron), a legnevesebb amerikai major kiadók álltak mögöttük (Interscope) és olyan merchandise és image építés volt mögötte mint egy márkanévnek. Az iPhone tokoktól kezdve a pólokig mindent lehetett tőlük kapni. A rock sztár image-t tovább építette az első dokumentum film a srácokról (Take One) amire szintén nem volt eddig példa. (még Guetta is később csinálta meg). 4 év alatt mindent elértek amit egy DJ/producer elérhet a világon, ezért nem is csodálkoztam hogy bejelentették tavaly, hogy hamarosan feloszlanak de azért még 1 éves One Last tourt le fognak nyomni (ami a vasárnapi Ultrán ér véget), hogy tripla gázsival minden bőrt lehúzzanak.

A feloszlás szerintem tökéletesen tervezett volt - még ha nem is ilyen hamarra terverzték - hiszen valóban sikerült mindent elérniük amit lehetett. Közös zenéik One, Miami 2 Ibiza, Save the world, Greyhound, Antidote, Don't You Worry Child (ami igazából a búcsú sláger) mind mind sikerek voltak, és igazából ők is érezték, hogy nem tudnak már újat kitalálni mert az az EDM 2 éve kicsit állóvízben szenved, enyhe ötlettelenségben :) Miután minden bőrt lehúztak az UMF 2013 zárón egy fantasztikus show keretein belül, kicsit könnyek között is elbúcsúztak a közönségtől - nem hinném, hogy sajnálni kell a fiúkat -.

Mind 3 srácnak meg van és meg is volt már a B terve. Mindenkinek meg van a saját kiadója és felfedezettjei ( Axtone, Size, Refune stb) és gondolom tervei is. Azonban az egyértelmű, hogy soha nem lesznek külön külön ilyen nagyok és sikeresek mint együtt. Lehet, hogy 2 év múlva újra összeállnak? Kinézném belőlük!

Thank you SHM!

Az első almás termékem nem iPhone volt, mint az almás prológusomban indítottam, viszont az ismeretségi köröm 90% az iPhone-n keresztül ismerte meg az Apple világát, ergo ez alapján ítélték meg. Az egyik legvitatottabb termékről van szó, rengeteg támadás éri és imádják az anti fanok az Androidos csodákkal ütköztetni. Nézzük előszőr az én történetemet.

Az iPhone generáció valahogy így néz ki: 2G, 3G, 3GS, 4, 4S, 5. Én valahol a 3GS és a 4 között félúton csatlakoztam be, meg is mondom miért. A telefon nálam munka eszköz és rengeteget emailezek, így nálam jó ideig a qwerty keyboardos telefonok voltak (BlackBerry.) 2008-2009 környékén a Blackberry azért nem állt olyan szarul mint most és nagyon jó kis masszív telefonokat gyártottak, egy nagyon egyedi emailes és imessage-hez hasonló közvetlen üzenetküldéssel. Kb emiatt választottam a Berryt, nem ette az adatforgalmat és nagyon jó volt a kommunikációban (akkor ezt az IOS még nagyon nem tudta)

Az iPhone érintőképernyőjét a mai napig utálom (I5-öm van most) és régen se tudtam vele megbarátkozni, legnagyobb gyengesége egészen 2011-ig bizony az IOS volt. Köztudott, hogy az Apple mesterségesen szereti visszafejleszteni - butítani - a szoftvereit, hogy később az update-k során legyen milyen újdonságot bemutatni. 2011-ig úgy érzem maga az IOS inkább egy jó kiegészítő játékszer volt mintsem telefon, olyan mini tablet. Hamar lemerült ha elkezdtél valami komolyabb játékkal játszani, elfutkosol vele zenehallgatás közben, megnézed a maileket és GPS-nek használod. Az első iPhoneom egy 3GS volt, a Berry mellett használtam pontosan azokra amit az előbb írtam. Szép nagy képernyője miatt a GPS-re tökéletes volt, meg néha böngészni, zenét hallgatni és játszani (BB-ről annyit kell tudni, hogy a kommunikációt és billentyűzetét leszámítva egy nagy kalap fos). Kb. 2011-ben kezdtem előszőr elgondolkozni azon, hogy ideje a Berryt lecserélni ugyanis az IOS-ben megjelent az imessage és a icloud ami kb. ugyanaz mint a BB BIS rendszere + a retinás kijelzőn nagyon jó volt bármit böngészni + és ez most a legfontosabb egyre több olyan alkalmazást írtak rá ami igen is kurva jó a mindennapi életben és más rendszerre nem volt.

Az iPhone-os váltásom tehát 80%-ban az IOS-re készült programok miatt volt, + időközben megjelent az iPad (erről majd külön posztot írok) amivel a játék és böngészi mániám ki lett váltva így nem a szifont merítettem. 

A legtöbb támadás amiatt éri, hogy mit tud vagy mit nem tud az IOS és milyen unalmas már a kezelőfelület:

Valóban sok minden nem változott, de egy átlag felhasználónak nem is kell ezeknél a képességeknél több, az én I5-söm gyors és megbízható, gyorsabbat már nem kívánnék és mióta működik az LTE a netes sebességre se lehet problémám. Rengeteg alkalmazás van ami több ezer új képességet ad a telefonuknak. Tehát ezeket a támadásokat nem értem, ízlés kérdése, hogy kinek jön be az IOS és kinek az Android, bár hozzá teszem az IOS még mindig logikusabb és letisztultabb egy laikus ember számára.

Másik támadás, az a hardver:

Úgy gondolom a 4S és az 5ös olyan hardverrel van már megáldva ami egy átlag használatra tökéletesen elég (talán még sok is) akinek ennél több kell vegyen tabletet vagy laptopot. Az A5 és A5X processzor bőven kiszolgálja az embert, és nem érezni, hogy lassú lenne a rendszer. A fényképezője arra, hogy vmit megörökítsünk és megosszuk FB-n bőven elég. 

Utolsó népszerű vita, a mérete:

Külcsínre nem sokat változott a telefon (ami szerintem marketing szempontból nem baj) mindig annyit, hogy el lehessen mondani, hogy ez újabb. A készülék súlya és nagysága elfogadható, szerintem a ping pong ütő telefonokhoz képest sokkal elegánsabb.Ami fanokat is megosztotta az a 4es és az 5ös model közötti apró kijelző különbség. Valakinek kényelmetlen valakinek kényelmes. Én az útobbiak közé tartozom, elég nagy a kezem így tökéletesen illeszkedik a tenyerembe, nekem az előző volt a kicsi, nyílvan akinek kicsi keze van annak kényelmetlen

Jaj, majdnem kihagytam az árát, azt támadják még:

A támadás jogos, ahogy leírtam az Apple-s bevezetőmben az alma termékek alapjáraton túlárazottak, főleg a kártya független modellek. Tehát aki amúgy is sokat beszél és szimpatikus egy szolgáltató hosszú távra az aláír egy hűségszerződést és elhozza a telefont. 

Ugyan sok hiányosság és bug van még az IOS-ben is, de még mindig tökéletesen használható más telefonok csoda oprendszereihez képest. Legnagyobb előnye az iPhone-nak még mindig a rengeteg elérhető alkalmazásban rejlik amiket írnak rá, és az iTunes-nak. Illetve az iCloud és a készülékek közötti szinkron nagyon szimpatikus még. A többit más rendszerek is tökéletesen tudják. 

Végezetül annyit, hogy ez csak egy telefon. Nem kell keresztes háborút vívni, hogy melyik cégnek jobb a telefonja vagy a szoftvere. De majd erre is szánok egy posztot :)

Gondolkoztam, hogy melyik játékkal indítsam ezt a rovatot. Nem ma kezdtem a gamereskedést így mindenki azt várja, hogy valami tipikus classic, kult játékkal fogom indítani de úgy döntöttem, hogy azzal indítok ami elsőre beugrik. Ami rögtön beugrott az az Assassin's Creed széria, olyannyira, hogy engem játék ennyire még nem szippantott magába. Ritkán van olyan játék mikor olyan érzésem van, mintha egy hosszú folytatá

sos mozi filmben ülnék, olyan fordulatokkal, hogy leesik az állam és alig várom, hogy tovább játszhassak vele, de mielőtt nagyon előre szaladnánk nézzük meg, hogy számomra miért no.1 a játék.

Történetet, és egyebeket most nem írnám le, mindenki rá tud keresni a neten ezer nyelven, nagyon komolyan össze vannak szedve a történések, inkább in medias res alapon belevágnék, hogy mitől is olyan jó a sorozat, hogy ekkora fanatikusa lettem.

I. Lebilincselő történet, helyszín és kor kép:

A történet alapból nagyon jó hiszen kombinálva van a klasszikus történelmi háttér egy kis scifivel, pont egészségesen váltakoztatva a 2 szálat ami természetesen sokszor egymásba ér. Nagy történelem fan vagyok, így nagyon nagy élmény a történelmi Konstantinápolyt, Rómát, Velencét,  Jeruzsálemet és társait bejárni. A történet vezetésben izgalmas és nagyon jó fordulatok vannak, mint egy jó mozi filmben.

A helyszíneket nagyon szépen lemásolták, tényleg olyan érzésed van mintha tökéletes másában mászkálnál + a város a GTA szériákhoz hasonlóan tényleg él, annyira odafigyelnek az apróságokra, és hogy minden részletet kidolgozzák, hogy tényleg beszippantja az embert a környezet és elhiszi, hogy valójában ott mászkál.

II. Csodás látvány és hibátlan zene:

Ennek a kombónak és persze a jó sztorinak köszönhetően tényleg egy filmben érzi magát az ember, ahogy írtam is a grafika az összes részben nagyon részletes és mindenre odafigyelnek, semmi illuzió romboló dolog nincs, tényleg tökéletes az összkép. A zenéről szintén csak hasonló magasságokban tudok beszélni, egyes trackeknél a hideg ráz ki szó szerint, főleg hogy olyan helyzetekben és küldetések között csendülnek fel ahol tényleg fokozzák a feszültségek. A soundtrackeket Jesper Kyd írta, Hans Zimmer után nekem ő a no.1 OST zeneszerzőm :)

III. Izgalmas és hosszú küldetések:

Ugyan én csak a fő küldetéseket csípem, mert azok a legváltozatossabbak és természetesen folyamatosan mozdítja elő a sztori vonalat. Egészségesen hosszúra és változatosra sikeredetek, tényleg nem lehet mondani, hogy monton lenne (kivétel az AC 1-ben, majd erről írok még). Tényleg mindent kihoznak a játékból. A mellék küldetések számomra picit monotonak és olyan tök fölösleges időtöltések (GTA-ban se szerettem őket), azonban volt 1-2 mellék küldetés fajta ami nagyon jó hangulatú lett és imádtam ( Brotherhood-ban a Borgia hatalmak elfoglalása, a katakombák feltárása + a III.-ban a hajós küldetések)

IV. Nagyon jó karakterek:

Nagyon jó karakter rajozkkal és jellemekkel találkozunk szinte az összes részben, tényleg élvezni a beszélgetős cut sceneket - én mindig skippelni szoktam egy átlag játéknál - a fő szereplő karaterek tényleg szerethetőek, és 1-1 történelmi személyiség cameo is megtalálható a részekben (Leonardo Da Vinci, George Washington stb. )

V. Sandbox jelleg

A GTA-hoz hasonlóan ez is sandbox game, azaz adott egy órási város amit szabadon bejárhatunk és lehet garázdálkodni. Sandbox játékokban nekem a GTA olyan etalon, hogy mindent hozzá hasonlítok hiszen eddig az egyetlen játék amivel heteket úgy elütöttem, hogy egyetlen egy küldetést nem csináltam végig csak járkáltam és garázdálkodtam a városban.

Az AC-ben a sandbox megvalósítás nagyon jól sikerült,  talán túl nagyra is sikerültek a városok ami számomra sokszor frusztráló volt, mert negyed annyi lehetőség nem volt mint 1 GTA-ban. GTA talán selling pontja az volt, hogy minden egyes titkos vágyadat ki tudtad élni egy virtuális városban, elköthettél jó kocsit, furkiázhattál, lehetett törni zúzni, lövöldözni, kreszt gyakorolni stb stb. míg az AC-ban csupán barangolásra van lehetőségünk, ha 2-nél több civilt el teszünk láb alól már resetel is a játék. Számomra egyes városok zavaróan nagyok lettek, és ló háton mászkálni közel nem olyan izgalmas mint egy lopott sport kocsiban. Az AC III-ban az erdős részekben mászkálni első blikkre nagyon jó feel, de 2. 3. alkalomkor már bár csak skippelné tudná az ember a sok mászkálást - sokszor 10 percet + 2 töltő képernyőt barangotlam azért, hogy egy fő küldetési szálát el tudjak indítani -. Szóval GTA-hoz viszonyítva kevesebb lehetőség van egy történelmi városban mint egy modernben, emiatt számomra nem olyan ütős a sandbox jelleg, ettől függetlenül zavarna ha tök lineáris és behatárolt lenne az AC univerzum, szóval tökéletes így.

VI. Tökéletes irányítás

Az irányítás olyan, hogy a harcrendszert és az ide oda ugrálást egy kevésbé hardcore gamer is könnyen elsajátíja, így ez nem megy a játék élmény rovására. Külön jó, hogy így még nagyobb hangsúly van a látványos mozdulatokon, és tényleg élvezi az ember a harcokat nem csak "átszenvedi őket"

Talán azt hiszem ezek is a fő okok számomra amiért úgy szeretem a játékot, nézzünk egy gyors véleményt az egyes részekről.

- előjáróban annyit, hogy utólag kezdtem el játszani a sorozattal, szóval amikor már beszereztem az összes részt akkor már az összes jelenlegi rész kint volt -

AC I.

Számomra a széria fekete báránya, és ha nem tudtam volna, hogy milyen jók az utána következő részek akkor soha többet nem játszottam volna AC gammel. A sandbox jelleg és a órási tér lebilincselő volt, szintén jó volt az irányítás, de a küldetések és a karakterek annyira unalmasak és monotonak voltak, hogy kb. a játék 20%-nál abbahagytam. Mivel sok helyen olvastam, hogy a II. klasszisokkal jobb így léptem a II felé.

AC II.

Látszik, hogy a készítők tanultak a hibáikból és minden hibát kijavítottak ami az első részben volt. Talán a legváltozatosabb és legizgalmasabb küldetések ebben a részben voltak. Az sorozat legjobb főszereplője Ezio Auditore nagyon szerethető és jó volt, egy rész ami miatt elkezdett érdekelni az olasz nyelv. A renszánsz itália helyszíne tökéletes választás volt, bejárhattuk Frienzét, Velencét,  találkozhattunk Da Vincivel, megnézhettük a Velencei nevezetességeket, háttér infokat olvashattunk róla. Az AC II zenéje a játék történelem egyik legjobb OST-je ( Ezio's Family a kedvencem), iszonyatosan hosszú fő szál küldetések ( csak a bevezető volt vagy 3 óra játék idő). Szóval mindent megtettek, hogy azt mondjam, hogy az AC II. a best ever játékaim dobogójára lépjen. A sztori is talán ebben a részben volt a legizgalmasabb és legfordulatosabb.

AC II. Brotherhood

Ott folytatja ahol az AC II. abba maradt (aminek nagyon örültem), talán az AC II.-nél is jobb részre sikeredett. Helyszín kizárólag most a renszánsz Róma. Minden jót meghagytak ami az előző részben is megvolt, azonban annyi változás van, hogy itt már  volt 1-2 küldetés amit én is élveztem. A Borgai hatalmak felszámolása tök izgalmas volt, hogy egyedül kell bekommandózni és átvenni a hatalmat, de itt már lehet asszaszinokat toborozni, szóval csapatostul is lehet támadni. A katakombás küldetések is számomra izgalmasak voltak, kicsit Prince of Persia, Tomb Raider feelem volt tőle. Viszont a "város manager" részek számomra fölöslegesek és céltalanok voltak, engem legalábbis nem kötöttek le. Sztori még mindig nagyon jó.

AC II Relevations

Az Ezio történetét lezáró rész, a városunk most Konstantinápoly lesz. Nagyon jó a város hangulata és órási, a történet számomra még minidg nem laposodik, és a játék menet is hozza a kötelező szintet, azonban a melllék küldetések itt számomra már nagyon unalmasak voltak. Picit izzadtság szagú votl ez a rész, de a fő szál miatt végig vittem és ugyanúgy élveztem ahogy a többit. A helyi hatalmak felszámolását itt kihagytam, egyrészt mert detto ugyanaz mint a Brotherhoodban másrészt, bevezettek egy Tower defense stílusú funkciót amikor néha meg kell védeni TD módra a körzetünket, számomra idegsítő lett az irányítása és a játék ritmusából is kiestem, hagytam is a búsba. Viszont külön tetszett, hogy belebújhattunk az első részben megismer Altair bőrébe, amin keresztül sokkal jobban megismerhettük a sztoriját mint maga az első részben am blokk, ez egy nagyon jó ötlet volt.

AC III.

Új alapokra helyezte a sorozatot. Új helyszín ( Amerikai függetlenségi háború), új főszereplő (Connor) bőrébe bújunk. Azt hittem, hogy Ezio után semmilyen főszereplő nem lesz olyan érdekes, a készítők tökéletesen megoldották, hogy megszeressük a karaktert. Egy közel 4-5 órás bevezető során megismerjük Connor apját (akivel kb. 1,5 órát játszunk is) majd Connor gyerek korát, és felnőtté válását így tényleg a szívünkhöz nő a karaktere. A 2 város mellett Boston / New York valami iszonyatosan nagy bejárható erdőket és vidékeket kapunk, élő állat világgal. A házon ugrálás, a modernebb korból adódóan már nem olyan érdekes sajnos viszont a város szintén órási, a napszakok mellett már változó évszakok és időjárás is jelen van. A harcrendszer egyszerűsödött, 1-2 fölösleges hülyeséget kivettek az előző részből. Azonban belekerült egy "vidék manager szimulátor" ami számomra szintén azért fölös, mert monoton és semmit nem járul hozzá a főszállhoz. Mellék küldetésekben a vár foglalósdi szintén jó móka, és a hajó csaták nagyon jó hangulatúak. A zene ismét hibátlan

AC IV. Black flag

Év végére ígérték, kíváncsi vagyok, hogy lehet ezt fokozni

Remélem mindenki kedvet kapott a játékhoz, nálam minden idők legjobb játékai között szerepel :)

Utolsó fő kategóriám az Apple és a hozzákapcsolódó kütyü mániám lesz. Nem kívánok keresztes háborút vívni azokkal szemben akik nem szeretik a márkát, csak bevezetésnek a személyes véleményemet és történtemet akarom bemutatni, hogy engem, hogy szippantott be a rendszer.

Kb. a DOS-os időkben kaptam meg az első számítógépemet, így viszonylag elég nagy utat jártam be a az IT fejlődés nagy lépcsőjén. Természetesen az elején még leginkább a játékok miatt használtam a gépem, így különösen nem társultak nagy negatív élmények a DOS és Win 3.1-es időknél. Amikor már úgy mond "munkára" vagy valami fontos dologra kellett a gép addigra kb. már jó öreg Win 95-ös rendszer volt a kezem alatt.

Akinek volt a keze alatt Win 95 vagy 98 (SE) az bizony tudja, hogy mennyi megmagyarázhatatlan hiba és hülyeség volt a rendszerben ami nem egyszer órákra is gátolta a munkát, és a mindennapi használatot. Fagyások, kék halál, megmagyarázhatatlan hiba üzenetek és hiba jelenségek, illesztő program keresés, telepítési, kompatibilitási problémák. Főleg az utóbbi volt ami rém álom volt, ha vettem egy új nyomtatót az nem plug & play volt, órákig kellett szenvedni, hogy "felismerje" a windóz a nyomtatót vagy scannert, mikrofont stb. És akkor még semmi net se volt bekötve. A Win XP-s korszaktól kezdve már az interneten egész nap lógott a gép. Első korszakban jöttek is a vírusok, spywarek és társai. Ezeket persze kellő rutinnal ki lehetett tapasztalni, hogy hogyan ne legyen gáz de akkor is sose kerülhettem el egy 2-3 havi teljes rendszer re-installt. Ebben a korszakban már aktívan munkára használtam a gépet, bizony a program hibák, fagyások, rendszer anomáliák folyamatosan "anyázásra" késztettek a gép előtt, de idővel megtanultam élni a rendszer hülyeségeivel, és ha még lassan is de tudtam dolgozni. Mellesleg utáltam mindig is, hogy mindig valami 3rd party jellegű problémával megy el az időm jó nagy része, ahelyett hogy a munkára koncentrálnék, valami mindig gátolt. Évekig tartó driver keresések, telepítések, restartok, megmagyarázhatatlan hibák, logikai faszaságok ugyanúgy megmaradtak, max megszoktam őket.

2004 környékén egyik munka társam mutatott egy programot amin sokkal könnyebben tudnánk dolgozni, és nekem is nagyon tetszett. A probléma az volt, hogy kizárólag OSX (akkor még Tiger) -n volt elérhető. Így belevágtunk az ismeretlenbe. Az első gépem egy Powerbook G4 15" laptop volt, az első talán fél évben kizárólag munka gépre használtam a meglévő PC mellett. Azonban a rendszer logikája, és probléma mentessége annyira megtetszett, hogy végül a PC-t lecseréltem egy asztali gépre, egy csodálatos IMAC G5-re. Egyrészt csoda volt, hogy egy "nagy" monitor maga a gép, gyönyörű design. Az átlag PC ventikkel szemben olyan halk volt a gép, hogy sokszor véletlenül újraindítottam ha le volt kapcsolva a képernyő mert azt hittem, hogy be sincs kapcsolva. A slip-in-es cd olvasó, beépített web kamera és mikrofon, és a gyönyörű kijelző. 

Nagyon drága volt a gép mielőtt bárki is írná, hogy túlárazott fosok az Apple gépei. Valóban nem volt olcsó (de használt piacon egy kevésbé használt kiszerelésben emberi áron már elérhető) de egy olyan felhasználói élmény volt mellé amit PC-nél sose éreztem. Egyszerűen minden működött, nem kellett könyörögni és felesleges köröket menni. (driver keresés, kisebb programok installja, fagyás, 2-3 rendszer újrarakás, vírus-spyware-k, nagyon program hibák eltűntek az életemből, a munkára tudtam koncentrálni). Későbbi évek folyamán szinte az összes típus megfordult a kezem alatt és a baráti körömben is mindenkit "áttérítettem" az Apple felhasználók táborába.

2005-ben az Apple (még) iránymutató volt az IT piacon így rengeteg olyan megoldás volt benne ami Win alatt csak problémáson kivitelezhető volt, és az idő múlásával a nagyobb programok már OSX-n is natívan elérhetőek voltak.

Abszolút nem a divat Apple felhasználók táborát erősítem így nagyon objektívan meg tudom válaszolni a következő kérdést.

Örök kérdés: PC VS MAC?

Legjobb példa erre az autók. A PC egy tuning Subaru mondjuk és a MAC mondjuk egy 5ös BMW, nagy motorral, rengeteg gyári extrával.

A Subaruval is eljutsz A pontból B pontig, még lehet, hogy ugyanolyan gyorsan is mint a bömbivel, de rengeteget kell tuningolgatni és fejlesztgetni, hogy a gyári bömbi funkcióihoz hasonló dolgokat élvezhess benne. A bömbösben az extrák dedikáltak - ergo tökéletesen a rendszerhez van szabva így minden tökéletesen és flottul működik és egy olyan megmagyarázhatatlan felhasználói élményt ad amit egy tuning verda sosem. Persze a bővíthetőségnek és moddolásnak is megvannak a maga szépségei, de egy átlag ember csak annyit szeretne, hogy működjön egyszerűen és gyorsan. Kb ebben erős a mac és az OSX is, aminek funkciót már lehet hogy utolérte a windóz akárhány, de a logikája, letisztultsága és felhasználói felülete még mindig veri (szerintem). Ha netán vmi bug vagy hiba lenne benne az az összes többi felhasználónál 100%-ig ugyanabban a formában fog jelentkezni, így ha valami megoldás van rá akkor az a mi hibánkra is megoldás, Windóznál rengeteg egyedi hibával találkoztam.

Szintén örök kérdés: Túlárazott-e a mac?

Elvakult fanként mondom. IGEN. Nincsen ár-érték arányban a hazai árakkal, főleg a hazai átlag fizetéshez. Rengeteg mac-em volt, a 90% mind használt forrásból voltak.

Sokan óvakodnak a használt mac vásárlástól pedig szerintem ha odafigyel az ember sokat spórolhat. Megint a BMW tudom példának hozni. Ha egy zsír új bömbit kitolsz pl. 12 misiért a szalonból az bizony fél év múlva, még ha garázsban is volt szinte végig már alapból 2-3 misivel kevesebbet ér. Valahogy az Apple érték vesztés is hasonló, főleg ha időközben még új model is jön. Egy fél - 1 éves gépet viszonylag 40 de ha valaki megszorul és sürgősen el akarja adni még 50%-al olcsóbban is meg lehet venni a használt piacon. Mi bajuk lehet? Ha esztétikailag rendben és minden működik benne akkor semmi különbség nincs egy fél éves és egy új gép között (akksit leszámítva laptopknál).  Ha széria hibás az már 1-2 hónap után kiderült és meg lett csináltatva. Nekem még soha nem volt gondom ezzel. HDD, RAM és társai cserélhetőek és egy vadi új gépnél is ugyanúgy megadhatják magukat mint egy használt 2 évesnél.

Tehát aki az Apple által "kínált" "élet érzést" szeretné élvezni, az biztos be tud így vagy úgy szerezni magának egy almát, főleg most, hogy hányják ki az új szériákat fél évente. Már eleve hosszú lett kicsit a post, így az iPhone, iPod, iPad témát későbbre hagyom.

Végezetül annyi, hogy Facebookkozásra, emailre és Index nézegetésre tényleg méregdrága és felesleges almás gépet venni, aki viszont dolgozik a géppel nap mint nap és egy stabil rendszert és felhasználói élményt szeretne az nem fog csalódni ha vált - persze ha az általa használt program natívan elérhető OSX-n -

A zene mánia a 21. században szorosan kapcsolódik a kockasághoz hiszen, zenéink 99.99%-t az intertneten szerezzük be, ott találunk rájuk majd vásároljuk, hallgatjuk meg. A zenészek és producerek többsége is, élő hangszer ide vagy oda bizony szoftverek és számítógép segítségével rakják össze a kész muzsikát.

A "milyen a jó zene?" kérdés azért ezerszer nehezebb mint pl a "milyen a jó film?" mert alapjáraton az emberek szeme még mindig sokkal "érzékenyebb" mint a fülük, így míg a zenében csak a hozzáértők hallják meg a hibákat és az igénytelenségeket egy filmben a laikus is látja ha valami amatőr. Éppen ezért nem véletlen, hogy a hollywoodi produkciók szinte 99.99% technikai értelemben vér profi (értem ezalatt a világítást, utószinkront, vágást, CGI stb) míg a zenékről ez nem mondható el, így mércének számít a mai napig - persze csak szakmai körökben -. Továbbá zenéről mindig is nehezebb volt beszélni mint egy filmről, mert mindenkinek máshogy jön le, sokkal megosztóbb mint egy film. De megpróbálkozom vele.

Alaptézis: "Nincsen szar zene csak rossz közönség"

Elég szegényes mondás de igaz, a legótvarabb fos is megtalálja a közönségét is, így ez tovább nehezíti a dolgunkat. A zene "milyenségét" első körben szakmai szemmel is megítélhetjük:

- hogyan "szól" a zene - milyen a mixing, a mastering, milyen minőségűek a hangok, hangszerek, hogy van felvéve az ének, gitár stb.

- mennyire "sokatmondó" a dalszöveg

- mennyire tartalmaz vmi olyan techinkát vagy újítást amitől más lesz mint a többi

- milyen hangulat váltások vannak benne

- milyen hangnemben van, milyen akkordkat és chordokat használ

- az énekes, hogy és hogyan énekel

Tapasztalataim szerint az átlag hallgatóság ezeknek a nagy részével abszolúlt nem vagy csak nagyon ritkán foglalkozik. Átlag fogyasztói szemmel a jó illetve sikeres zene teljesen más kritériumokból áll össze.

A sikeres zene ún. "sláger" definíciója a következő elemekből áll össze az átlag közönség fejében:

- ne legyen túlbonyolítva se technikailag se szövegileg - ergo egyszerű legyen -

- legyen a szövegben / énekben egy olyan kapaszkodó pont ami annyira idegesítő vagy tipikus ami megmarad az emberek fejében  (vagy valamilyen hang a zenében)

 és a legfontosabb ami az összes eddigi felsorolásnál is fontosabb:

 - az előadó személye SZIMPATIKUS / szerethető vagy ultra extrém legyen az emberek számára

Ha mainstream zenéről beszélünk akkor bizony az eladő szimpátiája, személye és előadásmódja a legfontosabb egy adott dal sikerében - természetesen a mögötte lévő marketing, PR boost után -

Legjobb erre ha magyar példákat nézünk. Első és egyben legjobb a példa a Dal c. műsorból ismert Bye Alex - Kedvesem c. dala és maga az egész pali hirtelen sikere. Annyira megosztó maga a figura, hogy a szakma egyik fele fikázza, hogy mekkora fos a másik fele meg egy már már nem létező profizmust akar a produkciójába belemagyarázni.

Az igazság valahol fél úton van, a srácról sok mindent nem tudok így nem tudom azt megmondani egyelőre, hogy profi vagy sem azt viszont igen, hogy mi az ő receptje ami az átlag ember számára szimpatikus.

--- Alap tézis: Az átlag rajongók egy előadónak sosem a zenéjét szeretik hanem maga a személyiségét, ezért van az, hogy sokszor akármilyen ultra híg fossal jön ki egy előadó azt kérdezés nélkül kajálja a rajongó kör és még isteníti is, az előadó személyi kultusza szó szerint a szart is képes eladni, fordítva ilyen csak a kivételes tehetségekkel eshet meg ( hogy a zenéje adja el a produkciót) ----

ByeAlex esetében a következő az ok:

- jött egy ismeretlen, szerény kis vidéki  kispolgári srác aki semelyik nagy médium érdekeltségi köreibe nem tartozik, ezzel a szereppel bármelyik átlag ember könnyen tud azonosulni

- öltözéke szintén szerény de a divatos hipster irányzat azért meg van

- maga a dal hangszerelése is egyszerű és az előadásmódja is szerény

- a dalszöveg egy könnyed szinte már gyerek dalhoz hasonló love song, annyiszor redundálva a "kedvesem" szó, hogy a hülyének is megmarad a fejében

- a slussz poén az előadásmódjában van, és az, hogy hitelesen adja elő a "romantikus csóró zenész gyereket", nem egy megjátszott szerep, és emiatt szimpatikus az embereknek

Tanulság: ha valaki hitelesen azt adja elő amilyen ő valójában, közel áll az emberekhez és szerethető akkor könnyen közönség kedvenc vállhat belőle  (ennek működik az ellentéte is, de oda nagyon profi marketing kell már)

Hasonló példának a Fluort tudnám felhozni, aki szintén ezzel a recepttel került be a köztudatba azonban az ő karrierjében már most látni, az ilyen személyiségek a pop szakmában bizony rövid életűek, főleg ha előtte nem járja végig a lépcsőfokokat. Az ő estében is el lehet mondani az Alex srác összes tulajdonságát ami működött is.

/Az extérimitás egy adu ász jelenség az utóbbi pár évben lsd. Lady Gaga, PSY, Nicky Minaj vagy régebben Madonna. Annyira extravagánsak és polgár pukkasztóak, hogy már ettől észre veszi őket mindenki és sikeresek lesznek. Azonban attól, hogy én egyik napról a másikra extravagáns és polgár pukkasztó leszek még nem leszek olyan sikeres mint ők. Miért? Mert nem játszom el a szerepet hitelesen. Számos példát tudnék itthon is felsorolni, akik nagyon extrémnek mutatják magukat közben inkább röhejesek mint vagányak. /

És ennek köszönhetően elértünk ahhoz a ponthoz, hogy könnyen megtudjuk magyarázni, hogy egy fenomálisán tehetséges ének hang lsd. Radics Gigi, Kállay András miért nem fog soha egyről a kettőre jutni nemzetközileg és úgy amúgy. Nyílván egyrészt, az hogy kelet Európából jövünk az már determinálja az esélyeket, hiszen ha ezek mögött a nagy amerikai managmentek lennének akkor ugyanott tartana Gigi mint Beyonce. Mert ott a megfelelő emberek rászólnának, hogy mit szabad mit nem mit kéne mit nem  - ezt itthon nem teszi meg senki -

Azért említettem Beyonce-t mert Gigit imádja mindenki hozzá hasonlítani. Nagy különbség a kettőjük között, hogy míg Beyonce az maga a nagybetűs Beyonce addig Gigi max egy imitátor. Az, hogy hasonlít a hangjuk az édes kevés a sikerhez. Beyonce gyerek kora óta a zene bizniszben van az apjának köszönhetően, végig járta a lépcsőfokokat és olyan buktatókat amiket a Gigi a tehetség kutatós múltjából kiindulva tuti nem. Tehát a Gigiből alapból hiányzik a szakma rutin, + amit említettem a hitelesség. Lehet, hogy kelet Európában el lehet valaki adni úgy, hogy a "magyar Beyonce" de külföldön senki nem kíváncsi az utánzatokra mert van belőlük kismillió. Egy kaliforniai iskola busz vezető nő is tudhat énekelni úgy mint a Beyonce mégse fut be énekes karriert.

Tehát az okok amiért egy Gigihez hasonló produkció nem életképes, még ha tehetséges is:

- nincs elég tapasztalat (se színpadi, se üzleti, se pszihológiai)

- nem járta végig a lépcsőfokokat

- picit esetlen

- copy paste a stílus, ergo nincs saját stílusa

- ha nincs saját stílusa akkor nem is tud hiteles lenni

Ettől persze még tud szerethető lenni (a szegény cigány lány image jól működhet) de ez egy olyan figurával szemben akinél minden stimmel, és egy jelenség mégha fele olyan tehetséges is egyszerűen nem veszi fel a versenyt.

Miért? Mert az emberek nagy részét nem érdekli, hogy olyan hangja van mint Beyonce-nak, a személyiségét, az image-t, és a hitelességét fogják figyelni és ez alapján ítélik meg (ezt valamikor tudat alatt döntik el az emberek, nem mondják így ki ahogy most, de igenis kb ez van).

Kicsit hosszú postra sikeredett, a jövőben hasonló zenei okfejtéseket fogok majd elemezni, 1-2 zenét is kivesézek, és még hátra van a bemutatkozó részekből az utolsó kategória: az Apple, IT, IOS témakör.